Thứ Hai, 3 tháng 5, 2010

Egy jó hétvége

Pénteken végre eljutottam abba galériába, amiről a múlt héten írtam, és amihez annyi segítséget kaptam tőletek az ékszerbemutatókhoz. A megnyitóról persze lemaradtam, mert mindkét gyerek természetesen akkorra lett beteg, de most bepótoltam. Jászberényiek és környékiek mindenképpen látogassák meg a J Galériát, ha szeretik a szép kézműves és iparművész dolgokat. Egy cikk a megnyitóról itt.
Vittem magammal fényképezőgépet is, csak épp elfelejtettem, így az indulás előtt jutott eszembe, hogy gyorsan kellene pár kép is. Olyanok is lettek:)





Az elsőn Ibolya gyöngyeit láthatjátok, aztán Bartos Kinga képeit, és Fekete Noémi munkáit, akinek kiemelném a gyönyörű ruhaterveit. És kép nincs róla, de Lantos Rita ékszereit is megnézhetitek, megvehetitek ott. Meg persze még sok-sok mindenkiét:)
Szombaton vásárban voltam, az idei elsőben. Nem sok mindent tudtam kivinni, de élveztem nagyon, már hiányzott a vásározás. Szerettem volna ott is fényképezni, de gép nélkül nem megy:) Mert persze elfelejtettem.
Délután viszont bepótoltam, a családi programot szétfényképeztem a tanulás nevében. Az eredményt itt megnézheti, akit érdekel.
És még a Magyar Kézművesek oldalon is olvasható a bemutatkozásom:)
Szóval szép hétvégém volt...


Socializer Widget By Blogger Yard
SOCIALIZE IT →
FOLLOW US →
SHARE IT →

0 nhận xét:

Đăng nhận xét

Labels

Accessories afghan Amigurumi amirugumi Áo thun Burberry Art baby crochet baby knitting Baby learn bag Bags balloons Bead belts bemutatkozik bokalánc books booties bows boxes bracelet cách đan áo len cách đan khăn len cách móc nón len cake candles candy Cards carving carving fruit carving fruits clay coloring crafts crochet crochet pattern cross stitch Curtain cutting paper Dolls drawing dress earring Easy dot Ebook đồ dùng em bé Ebook thời trang người lớn ékszertartó elkelt Embroidery Embroidery - Thêu fashion Felt Floral arrangements - Cắm và bó hoa flower arrangement flowers crochet Folding paper Folding towels food food decor fotó Free chart đan len Free chart móc len fülbevaló fülgyűrű fülkapocs Funny garden gift Gifts glass gloves gyűrű Hair hair clip hajcsat hajgumi hat hats hetifotó holiday craft holiday crafts home and garden horgolt jewelery jewelry karkötő kézékszer Khác Khăn - Mũ Khung thêu gỗ tốt kirigami kitűző knitting knitting pattern knot könyvjelző macrame Magazine make up making flower making flowers Making flowers - Làm hoa Making toys makramé mẹo đan len mẹo móc len mittens móc áo len móc áo len kiểu đẹp cho nữ móc len trang trí ứng dụng móc thú nhồi bông móc ví - túi len nail Nail art necklace necklaces nguyen tac phoi mau nyaklánc or Origami painting Paper Patchwork pictures pillow Pillows plastic poncho Quilling paper Quilt recycle recycling repair work ribbon ring rings ritakata rugs sáltű scarves sewing shawls shoes and sandals skirt skirts slippers soap socks sweater szett tablecloths tábor Tatting Thêu Thú nhồi bông bằng len Túi điện thoại bằng len tutorial Tutorial video underwear üveg Valentine's day vásár Video video tutorial viking weaving wedding wood