Chủ Nhật, 24 tháng 10, 2010

Bemutatkozik Philippa



"Egy "véletlen" folytán kezdtem el az ékszerkészítést. Előtte még csak képeket sem láttam soha drótékszerekről.

A kristályokkal kezdődött minden. Tavaly nyáron itt volt nálunk egy ismerősöm, akivel elmentünk kirándulni együtt a Szalajka -völgybe, mert ugye, itt lakom. Szilvásváradon, a völgy mellett. Szóval az ismerős lány odavolt az ékszerekért meg a féldrágakövekért. Engem a láncok annyiban érdekeltek csak, hogy hastáncoltam, és a fellépéseken kénytelen voltam felékszerezni magam.

Én is nézegettem, fogdostam a köveket, és vettem két karkötőt. Akkoriban magas volt a vérnyomásom, és a hölgy, akitől vettük, a lapis lazulit és a hematitot ajánlotta. És csodák csodája, segített is, de csak picit. Olyan sok kő volt a karkötőn, hogy úgy gondoltam, simán lehetne belőle láncot csinálni. de nekem olyan snassz volt, hogy cérnára vagy damilra fűzzem. Az olyan unalmasnak tűnt. Így hát a drót tűnt a legkézenfekvőbbnek.

Apukám tv szerelő volt, és rengeteg ócska tv van mindig itthon. Kiszerelt nekem a rozzant tv-kből mindenféle drótot. Ami, most már ismerve az alapanyagokat, lakkozott rézdrót volt. A legjobb vezető. Nem véletlenül rakják pont azt a tv-be. Emlékszem, napokig azon agyaltam, hogy vajon jó-e a kristályoknak, ha dróttal összekötöm őket. Nem árt-e nekik? Van-e jogom velük ilyet tenni. És aztán belevágtam. Tekergettem, csavargattam, azt se tudtam, hogy kell, mivel, miből, meddig?

Gondoltam, kéne segítség, nézegettem neten könyveket. Meg is rendeltem egyet, pont Karácsonyra ért ide :D. És csodák csodája, a könyvben minden pontosan úgy volt leírva, ahogy én csináltam eddig magamtól.

Aztán egyre több minden jött elő. Formák, színek. Csak hagytam. És megértettem azt is, miért jó dróttal összekötni a kristályokat. Minden kristálynak van bizonyos energiája. Ami, ha dróttal összekötöm őket, összeadódik. Ha valaki felteszi a láncomat, mintha egy soros kapcsolású áramkört tenne a nyakába. Így születtek meg gyógyító láncaim, amik mellesleg szépek is. És hogy gyógyítanak-e? Legjobb példa én vagyok. Azóta nem magas a vérnyomásom. És minden másban is segítenek.
A sors úgy hozta, hogy a munkahelyemen megengedték, hogy kiállítsam a láncaimat, és azt is , hogy ott készítsem őket a látogatók előtt. Egy néprajzi és helytörténeti múzeumban dolgoztam a nyáron. Az embereknek nagyon tetszenek a láncaim, vásárolják is. Jelenleg ott tartok, hogy azon gondolkodom, hogyan tovább. A Múzeum télre bezárt, van egy csomó láncom. Nem tudom, webáruházat nyissak, vagy piacokon, vásárokban áruljam őket. Nem vagyok vállalkozó.Van egy honlapom: www.philippa.mindenkilapja.hu. Ott meg lehet nézni pár ékszerem, de tervezek egy olyan honlapot, ahol csak ezek vannak. Örülök, hogy lehetőséget kaptam a bemutatkozásra."

Socializer Widget By Blogger Yard
SOCIALIZE IT →
FOLLOW US →
SHARE IT →

0 nhận xét:

Đăng nhận xét

Labels

Accessories afghan Amigurumi amirugumi Áo thun Burberry Art baby crochet baby knitting Baby learn bag Bags balloons Bead belts bemutatkozik bokalánc books booties bows boxes bracelet cách đan áo len cách đan khăn len cách móc nón len cake candles candy Cards carving carving fruit carving fruits clay coloring crafts crochet crochet pattern cross stitch Curtain cutting paper Dolls drawing dress earring Easy dot Ebook đồ dùng em bé Ebook thời trang người lớn ékszertartó elkelt Embroidery Embroidery - Thêu fashion Felt Floral arrangements - Cắm và bó hoa flower arrangement flowers crochet Folding paper Folding towels food food decor fotó Free chart đan len Free chart móc len fülbevaló fülgyűrű fülkapocs Funny garden gift Gifts glass gloves gyűrű Hair hair clip hajcsat hajgumi hat hats hetifotó holiday craft holiday crafts home and garden horgolt jewelery jewelry karkötő kézékszer Khác Khăn - Mũ Khung thêu gỗ tốt kirigami kitűző knitting knitting pattern knot könyvjelző macrame Magazine make up making flower making flowers Making flowers - Làm hoa Making toys makramé mẹo đan len mẹo móc len mittens móc áo len móc áo len kiểu đẹp cho nữ móc len trang trí ứng dụng móc thú nhồi bông móc ví - túi len nail Nail art necklace necklaces nguyen tac phoi mau nyaklánc or Origami painting Paper Patchwork pictures pillow Pillows plastic poncho Quilling paper Quilt recycle recycling repair work ribbon ring rings ritakata rugs sáltű scarves sewing shawls shoes and sandals skirt skirts slippers soap socks sweater szett tablecloths tábor Tatting Thêu Thú nhồi bông bằng len Túi điện thoại bằng len tutorial Tutorial video underwear üveg Valentine's day vásár Video video tutorial viking weaving wedding wood