Thứ Hai, 1 tháng 11, 2010

Bemutatkozik Scoud




"Egy fórumon találkoztam egy sráccal, aki láncruhák készítésével foglalkozott. Készített lánckesztyűt, láncinget, öveket, kulcstartókat, meg még sok mindent. Ettől kaptam kedvet én is hasonló dolgok elkészítésére. Eleinte még horganyzott acéldróttal dolgoztam, kissé nagyobb méretekben. Megtanultam saját magam elkészíteni a láncszemeket, bár volt vele sok munka, és a kezem is kikezdte, de egy idő után belejöttem.

Mivel ez sok időm elvette, egy hosszabb szünetet tartottam. Egyik nap kaptam egy lánytól egy „megrendelést”, amit az anyjának szánt születésnapi ajándékként. Később kissé másképp alakultak a dolgok, és nem csak egy lányként tekintettem rá. Azt, hogy ékszereket kezdtem el készíteni, lényegében neki köszönhetem.

2010. február vége fele készültek el az első ténylegesen ékszernek szánt munkáim. Igaz, a láncszemeket nem magam készítettem, megfelelő alapanyagok híján, de újra sikerült belelendülnöm az efféle elfoglaltságba. Készítettem sok karkötőt, fülbevalót, nyakláncot, majd barátnőm rátalált erre a blogra. Sok ötletet találtam itt, amit később én is fel tudtam használni, pl. a halszálka elkészítési módját. Ezek után már csak szabadidő kellett, és tudtam dolgozni. Többnyire éjszakánként dolgozok, így ritkán zavar meg bárki is.

A barátnőm is rengeteget segít nekem, sokszor ő lát el ötletekkel. Készítettem már úgy ékszert, amit ő tervezett meg, bár kissé nehéz feladat volt, mert nem mindig értettem, mit is szeretne.

Az ékszereimnek készítek egy honlapot, ami szép lassan a végére ér. Ott megtalálhatóak lesznek az eddig elkészített műveim.

Igyekszem minél több és szebb alapanyagot felhasználni az ékszerekhez, ezzel is gazdagítva a szín- és a formavilágot. Remélem az idő múlásával képes leszek szépen megmunkálni a drótokat, és még több ékszert készíteni."

Honlap: láncékszerek.info

Meska: tenczerszofi.meska.hu

Socializer Widget By Blogger Yard
SOCIALIZE IT →
FOLLOW US →
SHARE IT →

0 nhận xét:

Đăng nhận xét

Labels

Accessories afghan Amigurumi amirugumi Áo thun Burberry Art baby crochet baby knitting Baby learn bag Bags balloons Bead belts bemutatkozik bokalánc books booties bows boxes bracelet cách đan áo len cách đan khăn len cách móc nón len cake candles candy Cards carving carving fruit carving fruits clay coloring crafts crochet crochet pattern cross stitch Curtain cutting paper Dolls drawing dress earring Easy dot Ebook đồ dùng em bé Ebook thời trang người lớn ékszertartó elkelt Embroidery Embroidery - Thêu fashion Felt Floral arrangements - Cắm và bó hoa flower arrangement flowers crochet Folding paper Folding towels food food decor fotó Free chart đan len Free chart móc len fülbevaló fülgyűrű fülkapocs Funny garden gift Gifts glass gloves gyűrű Hair hair clip hajcsat hajgumi hat hats hetifotó holiday craft holiday crafts home and garden horgolt jewelery jewelry karkötő kézékszer Khác Khăn - Mũ Khung thêu gỗ tốt kirigami kitűző knitting knitting pattern knot könyvjelző macrame Magazine make up making flower making flowers Making flowers - Làm hoa Making toys makramé mẹo đan len mẹo móc len mittens móc áo len móc áo len kiểu đẹp cho nữ móc len trang trí ứng dụng móc thú nhồi bông móc ví - túi len nail Nail art necklace necklaces nguyen tac phoi mau nyaklánc or Origami painting Paper Patchwork pictures pillow Pillows plastic poncho Quilling paper Quilt recycle recycling repair work ribbon ring rings ritakata rugs sáltű scarves sewing shawls shoes and sandals skirt skirts slippers soap socks sweater szett tablecloths tábor Tatting Thêu Thú nhồi bông bằng len Túi điện thoại bằng len tutorial Tutorial video underwear üveg Valentine's day vásár Video video tutorial viking weaving wedding wood